top of page

Bioetika - etika az egészségfejlesztésben

Az egészségügyben dolgozók számára, mivel mindennapi tevékenységük emberekhez, és az ő érzékeny adataikhoz kötődik, különösen fontos, hogy tisztában legyenek általános és speciális etikai kérdésekkel, problémákkal, érvekkel.

A kurzus ennek figyelembevételével nyújt bevezetőt az etika, azon belül is a bioetika, a biológiai relevanciával rendelkező területeket érintő etikai kérdések körébe. Cél, hogy a hallgatók felismerjék az egészségügyi gyakorlatban és hozzá kapcsolódóan felmerülő etikai problémákat, észleljék őket.  Példákon keresztül bevezetést nyújt abba a fogalmi rendszerbe, mely segíti ezen problémák elemzését és hatékony megoldását. Segít az adott jogi keretek közötti jó gyakorlat elsajátításában, az általános emberi jogok, és ezen belül a betegjogok tekintetében is.

Általánosabban rávilágít a biomedikális tudományok gyors fejlődésével járó régi-új etikai problémák keletkeztette társadalmi felelősségre is.

Ezekkel kapcsolatban külön foglalkozunk az allokáció kérdésével is, vagyis az egészségügyben rendelkezésre álló források elosztásának elméleti/etikai alapjaival.

A kurzus végére a hallgatók képesek lesznek önállóan felismerni, elemezni alapvető egészségügyi etikai problémákat/kérdéseket, javaslatokat tudnak adni hatékony megoldásukra, tájékozódni tudnak az erőforrások társadalmi elosztásának kérdését illető lehetséges válaszok területén.

​​​​© 2023 by Jeffrey&Mitchell. Proudly created with Wix.com

CONNECT WITH US:

  • facebook-square
  • Twitter Square
  • linkedin-square
bottom of page